Sziasztok! Beának hívnak, 15 éves vagyok, és most szeptemberben kezdem a gimit. Szabadidőmben sokat olvasok, és egyre többet írok. Ez a blog azért készült, hogy az írásaimat megosszam.
Új blog
2014. augusztus 5., kedd | 4:37 | 0 comments
Sziasztok! A történetet újra feltöltöm egy másik blogra, ahol minden rész elérhető lesz. Kísérd végig útjukon Bigiéket: www.booksandwrite.blogspot.hu ;D
ByBeataJuliette
Október 3., péntek
2014. február 3., hétfő | 7:53 | 0 comments
Uuunalmas
nap… Reggel anya kiváltotta a kenőcsöt, és azzal kellett kenegetnem minden
órában a lábamat, majd bekötözni. Írtam sms-t a lányoknak, hogy ma nem megyek,
akiket egész délelőtt enni fog a fene, hogy kerül be a képbe Leni.
- Lent találsz brassói maradékot, de van péksüti is, ha kell. Ó, ne felejtsd el
megenni a felvágottat, és egyél sok gyümölcsöt. Igyál is! – tört be a szobámba
anya sokadjára.- Megtalálok mindent a konyhában, és ennyit úgy sem eszek. Már mindent elmondtál, amit csak kellett, nyugodtan menj dolgozni – mosolyogtam rá anyára. Még törte a fejét, kihagyott- e valamit, végül odalépve hozzám megpuszilt, majd lement az emeletről. Már két filmet is megnéztem popcornnal a kezemben, de már halálra untam magam. Direkt nem mentem orvoshoz. Most itthon mindenről lemaradok, ami a suliban van. Nem láthatom a barátaimat, hiába jönnek majd át, és Lenit se látom két hétig. Huh. Nehéz lesz kibírni. Ilyen gondolatok között jutott eszembe: beszélnem kell Szabival. Ó, valahogy muszáj megtudnom, hogy akkor most tényleg randiznak-e, vagy nem. Ildikó számít rám, én meg csak így elfelejtem…
Ó, hétfőn találkoznak, és rám lett bízva a feladat, miszerint kérdezősködnöm kell Szabinál. De most nem buszozhatok át! Anya kinyírna, ha ellógnék. Akkor, mégis hogy…? Á, megvan!
Bigi üzenete: Hívd át Szabit a mi városunkba, kérlek.
Leni üzenete: ?
Bigi üzenete: Sürgős! El tudod érni, hogy ma átjöjjön?
Leni üzenete: Aha.
Bigi üzenete: Köszi. J
Leni üzenete: Bajos vagy, mondtam már?
Bigi üzenete: Mintha említetted volna egyszer-kétszer.
Leni üzenete: Akkor emlékeztetlek rá. :P
Bigi üzenete: Itt is undok vagy?
Leni üzenete: Ha gúnyolódsz, akkor nem lesz ott Szabi ma. Egyébként miért kell, hogy áthívjam?
Bigi üzenete: Miért érdekel? Magánügy. Amúgy a jogomnál fogva felszólíthatnálak, hogy teljesítsd a kérésem. De annyira mázlista vagy, hogy nem használom ki ezt a jutalmat, csak ha muszáj.
Leni üzenete: Ó, de kegyes vagy. Számomra óhajod parancs. :P Meg ha már szívességet teszek (már nem tudom hányszor), akkor ennyit csak tudhatok, nem?
Bigi üzenete: Hűséges szolgálóm vagy J. Na, jó, te vagy a legjobb. ;) Ha ennyire kíváncsi vagy, hamar megöregszel, és hogy szolgálsz tovább?
Leni üzenete: *Elpirultam a bóktól*. Ha nem segítek, senki nem fog:P Nyugi, nem szabadulsz meg tőlem olyan könnyen.
Bigi üzenete: Ott a pont. *Haragos nézés*. Amíg hasznom van belőled, addig nem is akarok megszabadulni tőled (*sátáni kacaj*).
Leni üzenete: Lépek, mert a tanár engem szemelt ki felelésre. Az sem tudom, miről van szó. Uppsz. És még te hívsz undoknak, amikor te vagy a gonosz boszi.
Bigi üzenete: Ne emlegesd, még megjelenik Sass Boszi! S.O.S hívás.
Leni üzenete: Igaz, bocsi. xD
Bigi üzenete: Sok szerencsét, és akkor ne felejtsd el, amit kértem! J
Nos, éppen negyedik óra volt közben, de fél órát sms-eztünk Lenivel. Még szerencse, hogy a telefonszámát kinéztem a mobiljából, amikor nálam volt. (Tényleg csak azt néztem meg.) Órák után gyorsan felöltöztem, befontam a hajamat, majd kibicegtem a buszmegállóba. Anya most úgy is csak később jön haza, így őt nem fogja zavarni, hogy egy kicsit meglógtam. A busz megjött, és Lili meg Ildikó (ma ő is átjött meglátogatni) a nyakamba ugrottak. Megkértem az előző barátnőmet, hogy kösse le Ildi figyelmét, amíg én beszélek Szabival. Pechemre, amikor a két fiú leszállt, ott lihegett a nyakukban Anett a két Linnel. A Barbie –más Leni karjába kapaszkodott, és úgy vihogott valamin. A két Lin közre fogta Szabit, vészesen közel álltak hozzá. A látványukra meginogtam. Ezt Ildikóért kellett tennem, ezért összekapva magamat, határozott léptekkel léptem oda a társasághoz. A három lány villámló szemekkel, és elképedt arcokkal jutalmaztak, Szabi is értetlenül meredt rám, Leni biccentett. Odafordultam az előbbi, tömzsi fiúhoz, aki egy fejjel magasabb volt, mint én.
- Sziasztok, Szabi beszélhetnénk négyszemközt? – intettem el egy másik irányba. A kérdezett csak még értetlenebb arccal fürkészett, de bólintott. Elindultunk, magamon éreztem a követő tekinteteket.
- Khm… Ildikó mondta, hogy elhívtad próbálni… khm, csak előbb ebédeltek valamit… Te hogy tervezed ezt a találkozást?
- Ahogy mondtad. Próba előtt valami kaja, miért?
- Nem így értettem, hanem neked ez… mit jelent? – néztem rá, hátha leesik neki, és nem kell itt bénáznom többet.
- A kaja mit jelent? Valami büfére gondoltam…
- Nem erre vagyok kíváncsi. Na, jó, nézzük más oldalról. Van barátnőd? Hogy állsz a két Linnel?
- Ööö, nem járok senkivel. Per pillanat nem érdekel úgy egy lány sem.
- Akkor miért lógsz a két lánnyal? – ezt már kíváncsiságból kérdeztem.
- Valójában csak Lenire figyelek, ők csak úgy ott vannak – válaszolta nemes egyszerűséggel.
- Rendben, köszi, hogy válaszoltál. Mármint tudom, hogy ez így elég tolakodó lehetett, de muszáj volt megérdeklődnöm. Köszi – néztem rá hálásan. Ő csak összevont szemöldökkel biccentett, majd visszasietett a többiekhez. megkönnyebbültem, amikor mellettük elhaladva meghallottam, hogy Szabi magyarázni kezd:
- Szerintem tetszek Biginek. Csak arról kérdezett, van-e barátnőm… - Erre odakaptam a paprikavörös fejemet. Természetesen mindenki felém fordult. Lenire pillantottam, aki ökölbe szorított kezekkel bámult vissza elképedve. Csak megráztam a fejemet, és reménykedtem, hogy elhiszi. Anett gúnyos vigyorra húzta élénk rúzsos száját, a két Lin dühösen méregetett. Hirtelen Leni eleresztette Anett karját, majd felém igyekezett. Megragadta a karom, és (elég lassan), de elhúzott a csapatától. Megálltunk a házunk előtt, majd rám nézett.
- Ugye nem tetszik Szabi? Ugye, nem ez volt az a magánügy? – bukott ki teljesen.
- Minek nézel te már megint? Huh? Elsőnek azon voltál kiakadva, hogy Kornél és Martin megölelhet, az előbbi megpuszilhat, és pasi vadásznak tituláltál. Utána megcsókoltalak, miközben volt barátom, akivel szakítottam. Most meg ezzel vádolsz?! Hagyj békén, menj vissza imádott barátnődhöz – azzal sarkon fordultam, de Leni megállított.
- Nem nevezlek pasi vadásznak, de úgy igazságos, hogy mint új barátod én is megölelhetlek köszöntésképp, nem? És válaszolj, ugye most nem Szabi jön be?
- Tőlem aztán ölelj meg, akár meg is puszilhatsz, mint Kornél szokott. Nekem nem számít, elegem van belőled. Erre meg nem vagyok köteles választ adni, higgy azt, amit akarsz! – akadtam ki. Mégis mit gondol rólam? Megint hátrafordultam, de megfogta a kezemet. Maga felé állított, és megölelt, majd két oldalról megpuszilt. Az arcom miért mindig paprikavörös?
- Most már bemehetsz, és szokj hozzá, mint barátod, így foglak üdvözölni, ha már nálad ez szokás. – Én meg csak bámultam utána, ahogy visszamegy Anettékhez. Amikor bementem a házba, az ablakból két barátnőm nézett.
- Ne mondjatok semmit! – szóltam rájuk, mert az arcukra volt írva: „Mindent tudni akarunk!”. A szobámba ülve végigbeszéltük a Leni-ügyet. Majd rátértünk az Ildikót érintő témára:
- Beszéltem Szabival – nyögtem. Olyan lelkes, reményteljes pillantással nézett rám Ildi, hogy nem volt szívem lelombozni, hogy egyelőre nem érdekli a fiút. – Bűvöld el, és légy önmagad – mosolyogtam rá. Visítva a nyakamba ugrott, én meg szorosan visszaöleltem, majd Lili is csatlakozott.
- Mégis mit vegyek fel? – kérdezte Ildi. Felálltam, odamentem a szekrényemhez, és előhalásztam belőle egy narancssárga ruhát, ami térdfölé ér. Egyszerű volt, csak a V- kivágásnál díszítették gyöngyök.
- Próbáld fel! – majd miután felvette, és előlépett a paraván mögül, csak ámultunk. Mintha egy kis tündér lépett volna elő, tökéletesen illett rá.
- Ez gyönyörű! – dicsérte Lili.
- Tartsd meg a ruhát, rám úgy is kicsi, neked meg pont jó. Rád szabták – ajánlottam.
- Ezt nem fogadhatom el – hebegett Ildi.
- Ugyan már, tökéletes rád, akkor miért porosodna az én gardróbomban? – néztem rá. Egy újabb ölelés után elmentünk vásárolni cipőt hozzá, és megígértem, hogy befonom a haját valahogy. Miután végeztünk, Ildikónak haza kellett mennie a busszal, Lilit meg otthon várták. A szobámba éppen az „Igaz barátok” c. dalhoz akartam kitalálni egy dallamot, amikor megszólalt a mobilom.
Leni üzenete: Válaszolj a kérdésemre.
Bigi üzenete: Leni, hagyj ezzel. Megmondtam, hogy higgy azt, amit akarsz. Különben is tudhatnád a választ magadtól!
Leni üzenete: De nem tudom, mindig van valami fiú, olyan zavaros az egész.
Bigi üzenete: Nem vagyok pasi vadász. Ez a válaszom.
Leni üzenete: Ezen már túl vagyunk, hogy nem vagy az, de akkor most tetszik vagy sem?
Bigi üzenete: Ezen is túl vagyunk már. Belefáradtam, hogy ennyire nem bízol bennem. Mindig hiszel az ilyen hülyeségeknek.
Leni üzenete: Nem igaz! Tudom, hogy tisztességes lány vagy, de miért mond ilyeneket Szabi?
Bigi üzenete: Megértem, hogy ezt a következtetést vonta le, hisz tényleg a szerelmi életéről faggattam.
Leni üzenete: Akkor mégis érdekel Szabi?
Bigi üzenete: Nem érdekel, ejtsük már ezt a témát, könyörgöm.
Leni üzenete: Akkor miért faggattad erről?
Bigi üzenete: Ezt nem mondhatom el, magánügy.
Leni üzenete: Akkor érzel iránta valamit!
Bigi üzenete: Mondtam már, hogy nem. Miért nem fogod fel?
Leni üzenete: Túl titokzatos vagy, és nem értem ezt az egészet.
Bigi üzenete: Nem is kell. Nem mondhatom el, és feladom. Higgy azt, amit akarsz. Az sem érdekel, ha pasi vadásznak hiszel, a te bajod. Na, jó éjt.
Leni üzenete: Ki ne kapcsold a mobilod!
Bigi üzenete: Bye, bye…
És kikapcsoltam. Mégis mit képzel?! Huh. Nem éri meg feldühíteni magam, de már késő. Viharos gondolatokkal feküdtem le a Kornéltól kapott képet nézve.
2014. január 11., szombat | 4:04 | 0 comments
Sziasztok! Boldog karácsonyt és boldog új évet kívánok minden olvasómnak, még ha kicsit későn is. Sajnálom, hogy mostanság elhanyagolom az oldalt és nagyon sokat kell várnotok egy-egy részre. Viszont úgy tervezem, hogy amint lecsendesül ez a félév a sok dolgozat és egyéb dolgok után, akkor tényleg minden hétvégén vagy kéthetente, de lesz rész folyamatosan feltöltve. Illetve már sok plusz dolgot is megszeretnék csinálni, mint például egy videót, hogy nagyjából hogyan is képzelem a szereplőket, helyszíneket, illetve még Leni interjúra is fel lesz rakva. Ha gondoljátok, betekintést nyerhettek Bigi "szerzeményes" füzetébe is. Próbálok minél több érdekes dolgot csinálni, amiben nővérem nagy segítségemre van, és az oldal neki is sokban köszönhető. :)
Interjú Bigivel
2013. december 15., vasárnap | 5:50 | 5 comments
Írj néhány dolgot magadról:
Az emberek mindig furcsán néznek, ha meghallják a Bigi becenevemet, de nekem tetszik, olyan különleges. Az anyukámmal élek, a nővérem már egyetemista. Szabadidőmben a „Szerzeményes” füzetemben alkotok néhány számot az érzéseimről, illetve olvasok vagy Bubóval, a kutyámmal játszok.
Néhány dolog, amit szeretsz, és amit nem:
Amit szeretek: a „Szerzeményes” füzetem, páros gyűrű, Bubó, vajas popcorn, a vörös pöttyös könyveket, pihenés.
Amit nem szeretek: Sass Boszi, amikor nem érek rá, bénázok, veszekedést, rémtörténeteket, amikor a hajam össze- visszaáll.
Öt hely, amit meg akarsz látogatni:
- a nővérem és a barátja új háza
- London
- Párizs
- Hawaii
- és ezeket az utazásokat itthon kipihenném J
Kinek a zenéjét hallgatod? Kedvenc együttes, zenész?
Taylor Swiftet szeretek hallgatni leginkább, de a koreai zenék is érdekelnek.
Szoktál olvasni? Kedvenc könyveid?
Ha van időm, akkor szívesen olvasok. Sok kedvencem van, többek között: Csontváros, Tigris átka. A romantikus és fantasy könyveket örömmel veszem kézbe.
Három dolog, amit el szeretnél mondani különböző embereknek.a., Kornélnak, hogy még egy képet festhetne rólam és Leniről.
b., Ildinek, hogy gitározza el az új számomat.
c., Sassnak, hogy leszállhat rólam.
Apró zavaró dolgok másokban:
Ha valaki nem figyel rám, miközben hozzá beszélnék, és nem vesznek elég komolyan.
Ha egész életedben csak egyetlen ételen, italon élhetnél, mi lenne az?
Vajas popcorn szénsavas vízzel.
Képernyőkép az asztalodról:
Én miközben sétáltatom Bubót, de ő fut, én meg alig bírom az iramot tartani.
Három vallomás, választásod szerint.
a., a nővéremnek, hogy az egyik körömlakkját én vettem „kölcsön” titokban.
b., Lenivel tisztázni néhány ügyet.
c., Szabival megbeszélni egy dolgot.
Ha holnap vége lenne a világnak, akkor mit csinálnál az utolsó napodon?
A szeretteimmel lennék, és megölelni őket annyiszor, ahányszor csak tudom.
Mit szeretnél csinálni idősebb korodban?
Szeretnék ismertté válni a dalaimmal.
A tévésorozat, aminek rabja voltál?
Koreai sorozatok.
Ami bekapcsol, és kikapcsol?
A zenélés, dalírás, és attól nagyon kiborulok, ha igazságtalanul bánnak a barátaimmal vagy velem.
Egy levél bárkinek:
Nem az van, amire gondolsz. Kérlek, ne értsd félre a helyzetet. Nem úgy van, ahogy hiszed, ne képzelj bele többet ebbe az ügybe. Inkább csak felejtsd el…
Mi számít jobban: a külső vagy a belső?
Mindkettő. Elsőnek csak a külsőt pillantom meg, de később ez már mit sem számít. Mindenkivel úgy viselkedek, ahogy ők bánnak velem. Az illető belsője a döntő, nem az, hogy kívülről milyen. Például egy érett alma is tűnhet zamatosnak, de belül a kukacok eszik…
Kép a kézírásodról:
Mi a legnagyobb kívánságod?
Szerintem tudjátok. J
Akármi, amiről írni szeretnél:
Remélem, nem volt unalmas végig olvasni. Ha még valamire kíváncsiak vagytok, akkor szívesen válaszolok, írj bátran. Tudod, hol találsz meg. J
Október 2., csütörtök
2013. november 23., szombat | 8:42 | 3 comments
Anyát
hosszas rábeszélés után (egy órát győzködtem), elengedett a suliba. Elég esős
idő volt, de kénytelen voltam papucsot felvenni, mert a bokámat nagyon
szorította a többi cipő. A bokám még dagadtabb volt, mint eddig. Tegnap megint túlságosan megerőltettem. Bár
szerintem anya holnap már tényleg nem enged el, ám pénteken valóban nem megyek
a gimibe, de mindent szépen sorjában. A buszon megint nem volt helyem, épphogy
elértem. Próbáltam távolabb húzódni az emberektől, hogy ne lépjenek rá a
lábamra, de ez nem igazán jött össze. Alig fértem el, és kénytelen voltam az
utasokhoz nyomulni. Egy kar azonban hátra húzott, majd leültetett egy helyre.
Leni fekete farmert, és zöld pulcsit viselt, haja kócosan lógott a szemébe.
Átadta nekem az ülését, mellettem fogódzkodott. Kerek szemekkel meredtem rá, és
nem tudtam mit mondani.
- Csukd be a tátott szádat, még berepül a sült galamb – mosolygott rám Leni azzal a lenyűgöző mosolyával. Elpirultan fordultam el.
- Köszi, hogy átadtad a helyet, de neked biztos jó állva?
- Nem örülök, hogy állnom kell. Kényelmetlen, és szűkösen férek meg. Viszont ha nem áldoztam volna fel az ülésemet, biztos most is rikácsolnál valamiért. Veled mindig történik valami a buszon, és a szegény utasokat muszáj megvédenem valahogy a szerencsétlenkedésedtől – fejtette ki véleményét Leni, bennem felment a pumpa.
- Ó, te szegény pára! Szinte már sajnállak! Különben is az út rossz, amiatt történnek velem kisebb bajok, nem azért, mert én vagyok a béna – kaptam fel a vizet. Leni közelebb hajolt hozzám, és úgy vigyorgott.
- Ha ez igaz, akkor arra mi a magyarázat, hogy csak veled „történnek” problémák? Szerintem egyenesen vonzod őket – nevetett fel.
- A te arcod meg az én öklömet vonzza, csak úgy szólok! Most miért vagy ilyen ellenséges? – de azért hiányzott már a vele való vitatkozás.
- Mindig is civakodtunk. Ezen miért vagy meglepve? Veled sose tudtam kijönni.
- Mostanság mégis megfértünk egymás mellett, és nem számítottam újabb szócsatákra, de állok elébe. Meg azért voltak jó pillanataid, nem mindig szekáltuk egymást – néztem a szemébe.
- Ez igaz, de valahogy sosem bírom ki, hogy ne szóljak be. - Játékosan megböktem a vállát, de valójában nagyon érdekelt a válasza a következő kérdésemre:
- Tényleg úgy gondolod, hogy nem jövünk ki? Pedig mázlista vagy, hogy szóba állok veled! – játszottam a durcásat.
- Veled mindig csak a baj van, és örülhetek, hogy még egyben vagyok. A közeledben veszélyes lenni – és felnevetett. Engem meg evett a fene, akkor most nem is jövünk ki szerinte? Talán utál? Elegem van Leniből, vagy feldühít, vagy elszomorít. Miért pocsékolom rá az időmet egyáltalán? A busz lefékezett, és amilyen gyorsan csak tudtam lebicegtem a járműről. Ildiék elém szaladtak, és miután köszöntünk egymásnak, ezzel fogadtak:
- Ma van Martin szülinapja. Most mégis hogyan ünnepeljük meg, csak reggel a facebookon olvasva vettük észre, és nem készültünk neki semmivel – néztek rám a lányok tanácstalanul. Juj, ezt én sem tudtam.
- Valamivel köszöntenünk kell, mielőtt megérkezik! Ööö… a büféből vehetünk pár dolgot neki – azzal be is szaladtunk (vagyis én lemaradva gyorsan sétáltam, de ennek is érzem a nyomát).
- Mit szeret? – kérdezte Lili, aki idegességében a karkötőit csilingeltette.
- Mindig lekváros pék sütit vesz, vásárolhatnánk azt számára – javasolta Ildi.
- Ez jó ötlet, de kevés. Lepjük meg egy teljes reggelivel. Kell lekváros bukta egy forró teával, majd minél több gyümölcsöt kell szereznünk. Nagyon egészségesen eszik. Nekem van egy banánom, nálatok van valami ilyesmi? – néztem a lányokra.
- Van egy almám – ajánlotta fel Lili-, viszont még kéne valami ehhez. Egy reggeli még kevés, ajándék is illene.
- Rendben, akkor mindenki szerezzen valamit, aminek Martin örülne. Rengeteget tanul, kitűnő tanuló. Én adok neki egy aranyszínnel fogó tollat, az jó nem? – mondta Ildikó. Bólintottunk, mi meg Lilivel összenéztünk. Mivel lepjük meg Martint?
- Nálam van a tegnapi tájképem, amit festettem. Ez megfelel? – kérdezte másik barátnőm. Remek, már csak én nem tudok neki mit adni. Ekkor Kornél is megszólalt, aki időközben csatlakozott hozzánk.
- Én megveszem a kaját, de még egy tábla csokival kiegészítem – azzal a büfé felé vette az irányt. A teremben ülve az asztalára raktuk az ételeket, gyümölcsöket, ajándékokat. Én a padomban ülve motyogtam:
- Mit adjak neki? Mit adjak neki? – Anették, és a két fiú jöttek be a terembe. Leni csak felvont szemöldökkel nézett rám.
- Miről van szó? Láthatólag megint segítenem kell.
- Nem szorulok rád, Leni. Ki kell találnom, mivel lepjem meg Martint – vetettem oda, de nem is igazán figyeltem rá. Ám az emlegetett szamár épp megjelent az ajtóban. Nyugodtan sétált a padjához, Anett szerencsére a két Lin asztalánál volt. Amikor megpillantotta a neki készült meglepetést, meglepődve nézte meg őket. Odagyűltünk a padja köré, és boldog szülinapot kívántak neki. Én meg még mindig nem tudtam, mit adjak neki. Most mi lesz? Amikor rám került a sor, hogy mondjak valamit Martinnak, megnémultam. Lázasan gondolkodtam, de leblokkoltam. Leni odanyújtotta a „Szerzeményes” füzetemet egy rövid versre bökve, aminek a címe Szülinap volt.
- Bigi szavalni fog neked, én meg adom a zenét hozzá – azzal elindított a mobilján egy olyan dalt, amibe nem szólt szöveg, csak egy hangulatos dallamot játszottak különböző hangszerek. Megköszörültem a torkomat, majd elkezdtem mondani a régen íródott versikét. Ezt még Diának írtam, de Martin ünneplésére is tökéletes volt. Hogyhogy nem jutott az eszembe? Leni honnan tudott erről a nótáról? Így zártam a kis beszédemet:
- Még sok ilyen napot, Martin. Boldog szülinapot! – most engem ölelt meg Martin a még vastagabb felsőjében. Ám boldogan viszonoztam a gesztust, és csak azt vettem észre, hogy ünnepelt barátom szipog a pulóverembe. Mindannyian kérdőn néztünk rá, ugyanis a könnyeivel küszködött. Nem vicc. Odanyújtottam neki egy zsepit, majd így szólt:
- Köszönöm szépen, igazi barátok vagytok. Még sosem ünnepeltek meg. Olyan rendesek vagytok, gyertek ide még egy ölelésre! – majd újból megszorongatott minket. Leni már nem figyelt ránk, de gyenge idegzetű barátunk, őt is átkarolta, amikor a padunkhoz jött. Leni meglepetten nézett fel a zenehallgatásból, és kérdőn figyelte a társaságunkat, de tekintete megállapodott rajtam.
- Csak hagyd – súgtam oda, míg Martin hálálkodott neki. Olyan boldog volt Martin. Bár stréber, eddig nem is volt egy cimborája sem, csak mi fogadtuk be a csapatba. Én nagyon jól el tudtam vele beszélgetni, de sokan nem értették meg őt. Számomra fontos lett, még ha nem is díjazom az öleléseit. Mosolyogva néztem, ahogy még mindig majdnem elsírja magát. (Tényleg könnyezett.) Majd belépett kedvenc tanárom, Sass boszi.
- Felelés lesz, mondjuk Berner jöhet is – a mondatokkal. – Hogy nem lepődöm meg ezen? Kikecmeregtem a táblához, és átnyújtottam a füzetemet. A boszi megszámolta, hogy pontosan 250 mondat lett-e, és amikor látta, hogy jól csináltam csak bólintott.
- Remélem tanult ebből valamit, most pedig jegyre oldja meg a feladatokat – intett a tábla felé. Egy négyessel túléltem a felelést, és az óra többi része eseménytelenül telt. A földrajz óráig.
- Újabb páros feladat jön. A következő órára – nézett rám – projektet kell össze állítani, olyan országokról, amiket eddig vettünk, és az osztálynak pár mondat alapján ki kell találnia, melyikről van szó. Ez egy kis játék. Minden páros három országot mutat be néhány információval, képekkel színesítve. Ha ugyanolyan lesz két prezentáció automatikusan egyes, érthető? Egy ország két dia. Az elsőre írni kell róla valamit, a másodikra egy képet kell illeszteni. Így értelemszerűen 6 dia lesz összesen a PowerPoint segítségével. Egyébként az előző feladatra szinte mindenki ötöst kapott, kivéve Bernerék párosát, akikét négyesre tudtam értékelni, Melina és Evelinét kettesre a sok csillám miatt. A két ikreké pedig egyes lett, hiszen csak ráírták, hogy: „… ország”. A mai óra anyaga… - itt már nem figyeltem a szavaira, hanem azon törtem a fejem, mikor fogok beszélni Szabival Ildikóról. Hú, az is hosszú menet lesz. Egy angol, és egy fizika után a portára ballagtam. Ám ott Sass Boszi fogadott.
- Ki lettek mosva a függönyök, és maga fogja felaggatni őket minden osztályban. Nem fogja összekeverni őket, mert egyformák. Viheti is őket, ott vannak a kosárban – mutatott a sarokba. Na, ne. Ezt direkt csinálja! Tudja, hogy alig tudok állni a duzzadt lábamon, és még másszak, nyújtózkodjak! A fogamat összeszorítva mentem a termek felé. Bementem az elöl lévő 12/A osztályba, és az ablakhoz húztam egy padot. Megfogtam a kék függönyök egyikét, és felkecmeregtem a székről az asztal tetejére. Még így is alig értem el. Elkezdtem nyújtózkodni, majd felcsíptetni az anyagot. Már meg voltam pár darabbal, amikor éreztem, hogy egyre jobban feszül a bokámnál. Nagy nehezen eljutottam a negyedéig, és le kellett szállnom a padról, hogy arrébb húzva folytathassam. Hogy fogom én ezt végig csinálni? Készültem lejönni az asztal tetejéről, amikor valaki a kezét nyújtotta.
- Ááá! – és hirtelen csak a csúszó lábaimat éreztem. Előre estem, és az előttem álló emberre zuhantam- pontosabban Lenire. Pár percig csak szorosan kapaszkodtam a vállába, nem értettem, mi történt. Azonban felnézve láttam, hogy ijedtemben Lenire estem a padról. A fiú alattam terült el, és aggódva tornyosultam fölé.
- Leni, jól vagy? Mondd, hogy minden rendben! – amikor nem mozdult, sikítoztam – Leni, Leni! – Majd enyhén pofozgatni kezdtem kisimult arcát.
- Az lenne a legjobb, ha nem kiabálnál a fülembe, Bigi! – vonta fel a szemöldökét. Hirtelen olyan megkönnyebbülés áradt szét bennem, hogy boldogan karoltam át a nyakánál.
- Most már fojtogatsz is? Bigi, hadd keljek fel a földről! – azzal próbálta összekapni magát, én még mindig szorosan öleltem. Amikor sikerült félig-meddig felállnia a padlóról, aggódva vizsgáltam át a szememmel.
- Ugye, jól vagy?
- Persze, kutya bajom. Ne félts annyira! Igaz, bevertem mindenem, de csak pár karcolást szereztem. Te hogy vagy? – fürkészett most ő.
- Még egyben vagyok, amint láthatod – válaszoltam.
- Fenét vagy rendben, Bigi! A bokádat túlerőltetted, már régen el kellett volna menned az orvoshoz. – oktatott ki, majd megragadta a kezemet, és leültetett.
- Gyere a hátamra! – fordult meg.
- Tessék? Biztos nem fogok felmenni a hátadra – akadékoskodtam, de ezzel nem foglalkozva, közelebb húzott magához, majd felvett a hátára. Szorosan átkaroltam újból, és kimentünk a teremből. A közelségétől vörös volt a fejem színe, és a szívem egyre hevesebben vert. Miért sikerül lenyűgöznie folyton? Mintha csak az életem múlna rajta, úgy csimpaszkodtam rá. Mikor felértünk az első emeletre, a suli orvos rendelőjéhez vitt. Bekopogott, majd miután kiszóltak, hogy szabad, bebaktattunk a helységbe. Az asztalnál ott ült a védőnő.
- Miben segíthetek? – érdeklődött, és odajött az ágyhoz, amire Leni letett.
- Vizsgálja meg a lábát, kérem – válaszolta padtársam. Leni kiment, a védőnő meg kikötözte a bokámat, és alaposan megvizsgálta.
- Hamarabb kellett volna jönnie, a bokáját pihentetnie kell. Két hétre kiírom az iskolából, és feljegyzem az egyik kenőcs nevét, amit szerezzen be egy gyógyszertárból – utasított. Megvártam, amíg végez, majd megköszönve kijöttem a rendelőből. Nem számítottam, hogy Leni kint fog ülni- rám várva. De ott volt, és hozzám sietett, amint kiléptem.
- Na, mit mondott?
- Felírt egy kenőcsöt, és ki lettem írva holnapra és két hétre.
- Miért nem akartál eljönni ide? Olyan felelőtlen vagy! – rovott meg.
- Egyáltalán miért érdekel, hogy mi van a lábammal? Hisz utálsz, nem? – jutott eszembe a reggeli beszélgetésünk.
- Tessék? Honnan veszel ilyen hülyeséget?
- Azt mondtad, bajos vagyok, és nem jövünk ki.
- Elsőnek felidegesítettél, de mindig megnevetettél valahogyan. Valóban bajos vagy, ám egyre könnyebben kezelem az ilyen szituációkat. Már nem vagy olyan idegesítő, sőt, már megszoktam. Hozzá tartozik a minden napjaimhoz.
- A minden napjaidhoz? – hitetlenkedtem.
- Aha. Vállalom az őrangyal szerepét, ez bizony minden napi munka – vigyorgott. Nekem meg egy kő esett le a szívemről.
- Akkor a barátom vagy? Jó barátok vagyunk?
- Tessék? Ööö… ha akarod, akkor mondhatod így is… - gondolkozás nélkül a nyakába ugrottam. Mire felfogtam, mit csinálok paprikavörös lettem.
- Izé, bocsi, csak örülök, hogy jól kijövünk – engedtem el a nyakát.
- Hobbid lett a fojtogatás? – incselkedett.
- Tényleg elviselhetetlen vagy, még szerencse, hogy elvisellek. Viszont vannak jó pillanataid, és ezt vedd dicséretnek, tőlem nagy szó – vágtam vissza- - Még a függönyöket fel kell tennem!
- Majd én megcsinálom, oké?
- Ilyet nem kérhetek.
- Tudtommal bármit kérhetsz, mert az alkut még te nyerted régen. – Így egy órát még maradtunk, amíg felaggatta a függönyöket, addig én ültem. Már nem csak a lábam fájt, mire végeztünk, hanem a hasam is. Sokat viccelődtünk közben, ezért még hálás is vagyok Sass Boszinak. (Ez is megéltem, hogy hálálkodok neki? Csak Anett meg ne tudja ezt a délutánt, és minden rendben lesz.) Haza érve elmeséltem anyunak a napomat, aki érdeklődve hallgatta.
- Neked milyen volt a munkád? – érdeklődtem én is.
- A szalonban találkoztam egy velem, egykorú hölggyel, Szabinával. Nagyon kedves, és sokat beszélgettünk. Meghívtam egy vacsorára, csak még az időpontot nem egyeztetük, de jó barátnők lettünk.
- Ez remek, anya! Örülök, ha barátkozol. – Anya csak mosolygott. – Ha netán egy nap szerelmes lennél, akkor annak is örülök. Csak, hogy tudd. Azt szeretném, ha boldog lennél. – Erről nagyon nem szoktunk beszélni, de anya fiatal, és bármikor újrakezdheti egy férfival, én ebben támogatni fogom. Megfogta a kezemet, gyengéd tekintettel nézett rám, visszamosolyogtam.
- Köszönöm – suttogta. Átöleltem, majd felmentem a szobámba. A kipárnázott párkányomon ülve belekezdtem egy szövegbe: „Igaz barátok” címmel. Ez nem csak Lenit takarja (Mármint ő nem barát, hanem több, de most olyan viszonyban vagyunk, ami elégedettséggel tölt el.), hanem Lilit, aki már kiskorom óta a legjobb barátnőm, Ildikót, akivel rögtön szimpatizáltam, és megtaláltam a közös hangot, Kornélt, akivel mindig nevetek, Martint, akivel szeretek komolyabban beszélgetni. Ők mind fontosak számomra, és tudom, bármikor számíthatok rájuk. Barátok márpedig mindenkinek kellenek. Amikor ezzel végeztem újra gyönyörködtem a Kornéltól kapott képben, amin én és Leni voltunk. A festményt az íróasztalomra támasztottam, így bármikor rápillanthatok.
- Csukd be a tátott szádat, még berepül a sült galamb – mosolygott rám Leni azzal a lenyűgöző mosolyával. Elpirultan fordultam el.
- Köszi, hogy átadtad a helyet, de neked biztos jó állva?
- Nem örülök, hogy állnom kell. Kényelmetlen, és szűkösen férek meg. Viszont ha nem áldoztam volna fel az ülésemet, biztos most is rikácsolnál valamiért. Veled mindig történik valami a buszon, és a szegény utasokat muszáj megvédenem valahogy a szerencsétlenkedésedtől – fejtette ki véleményét Leni, bennem felment a pumpa.
- Ó, te szegény pára! Szinte már sajnállak! Különben is az út rossz, amiatt történnek velem kisebb bajok, nem azért, mert én vagyok a béna – kaptam fel a vizet. Leni közelebb hajolt hozzám, és úgy vigyorgott.
- Ha ez igaz, akkor arra mi a magyarázat, hogy csak veled „történnek” problémák? Szerintem egyenesen vonzod őket – nevetett fel.
- A te arcod meg az én öklömet vonzza, csak úgy szólok! Most miért vagy ilyen ellenséges? – de azért hiányzott már a vele való vitatkozás.
- Mindig is civakodtunk. Ezen miért vagy meglepve? Veled sose tudtam kijönni.
- Mostanság mégis megfértünk egymás mellett, és nem számítottam újabb szócsatákra, de állok elébe. Meg azért voltak jó pillanataid, nem mindig szekáltuk egymást – néztem a szemébe.
- Ez igaz, de valahogy sosem bírom ki, hogy ne szóljak be. - Játékosan megböktem a vállát, de valójában nagyon érdekelt a válasza a következő kérdésemre:
- Tényleg úgy gondolod, hogy nem jövünk ki? Pedig mázlista vagy, hogy szóba állok veled! – játszottam a durcásat.
- Veled mindig csak a baj van, és örülhetek, hogy még egyben vagyok. A közeledben veszélyes lenni – és felnevetett. Engem meg evett a fene, akkor most nem is jövünk ki szerinte? Talán utál? Elegem van Leniből, vagy feldühít, vagy elszomorít. Miért pocsékolom rá az időmet egyáltalán? A busz lefékezett, és amilyen gyorsan csak tudtam lebicegtem a járműről. Ildiék elém szaladtak, és miután köszöntünk egymásnak, ezzel fogadtak:
- Ma van Martin szülinapja. Most mégis hogyan ünnepeljük meg, csak reggel a facebookon olvasva vettük észre, és nem készültünk neki semmivel – néztek rám a lányok tanácstalanul. Juj, ezt én sem tudtam.
- Valamivel köszöntenünk kell, mielőtt megérkezik! Ööö… a büféből vehetünk pár dolgot neki – azzal be is szaladtunk (vagyis én lemaradva gyorsan sétáltam, de ennek is érzem a nyomát).
- Mit szeret? – kérdezte Lili, aki idegességében a karkötőit csilingeltette.
- Mindig lekváros pék sütit vesz, vásárolhatnánk azt számára – javasolta Ildi.
- Ez jó ötlet, de kevés. Lepjük meg egy teljes reggelivel. Kell lekváros bukta egy forró teával, majd minél több gyümölcsöt kell szereznünk. Nagyon egészségesen eszik. Nekem van egy banánom, nálatok van valami ilyesmi? – néztem a lányokra.
- Van egy almám – ajánlotta fel Lili-, viszont még kéne valami ehhez. Egy reggeli még kevés, ajándék is illene.
- Rendben, akkor mindenki szerezzen valamit, aminek Martin örülne. Rengeteget tanul, kitűnő tanuló. Én adok neki egy aranyszínnel fogó tollat, az jó nem? – mondta Ildikó. Bólintottunk, mi meg Lilivel összenéztünk. Mivel lepjük meg Martint?
- Nálam van a tegnapi tájképem, amit festettem. Ez megfelel? – kérdezte másik barátnőm. Remek, már csak én nem tudok neki mit adni. Ekkor Kornél is megszólalt, aki időközben csatlakozott hozzánk.
- Én megveszem a kaját, de még egy tábla csokival kiegészítem – azzal a büfé felé vette az irányt. A teremben ülve az asztalára raktuk az ételeket, gyümölcsöket, ajándékokat. Én a padomban ülve motyogtam:
- Mit adjak neki? Mit adjak neki? – Anették, és a két fiú jöttek be a terembe. Leni csak felvont szemöldökkel nézett rám.
- Miről van szó? Láthatólag megint segítenem kell.
- Nem szorulok rád, Leni. Ki kell találnom, mivel lepjem meg Martint – vetettem oda, de nem is igazán figyeltem rá. Ám az emlegetett szamár épp megjelent az ajtóban. Nyugodtan sétált a padjához, Anett szerencsére a két Lin asztalánál volt. Amikor megpillantotta a neki készült meglepetést, meglepődve nézte meg őket. Odagyűltünk a padja köré, és boldog szülinapot kívántak neki. Én meg még mindig nem tudtam, mit adjak neki. Most mi lesz? Amikor rám került a sor, hogy mondjak valamit Martinnak, megnémultam. Lázasan gondolkodtam, de leblokkoltam. Leni odanyújtotta a „Szerzeményes” füzetemet egy rövid versre bökve, aminek a címe Szülinap volt.
- Bigi szavalni fog neked, én meg adom a zenét hozzá – azzal elindított a mobilján egy olyan dalt, amibe nem szólt szöveg, csak egy hangulatos dallamot játszottak különböző hangszerek. Megköszörültem a torkomat, majd elkezdtem mondani a régen íródott versikét. Ezt még Diának írtam, de Martin ünneplésére is tökéletes volt. Hogyhogy nem jutott az eszembe? Leni honnan tudott erről a nótáról? Így zártam a kis beszédemet:
- Még sok ilyen napot, Martin. Boldog szülinapot! – most engem ölelt meg Martin a még vastagabb felsőjében. Ám boldogan viszonoztam a gesztust, és csak azt vettem észre, hogy ünnepelt barátom szipog a pulóverembe. Mindannyian kérdőn néztünk rá, ugyanis a könnyeivel küszködött. Nem vicc. Odanyújtottam neki egy zsepit, majd így szólt:
- Köszönöm szépen, igazi barátok vagytok. Még sosem ünnepeltek meg. Olyan rendesek vagytok, gyertek ide még egy ölelésre! – majd újból megszorongatott minket. Leni már nem figyelt ránk, de gyenge idegzetű barátunk, őt is átkarolta, amikor a padunkhoz jött. Leni meglepetten nézett fel a zenehallgatásból, és kérdőn figyelte a társaságunkat, de tekintete megállapodott rajtam.
- Csak hagyd – súgtam oda, míg Martin hálálkodott neki. Olyan boldog volt Martin. Bár stréber, eddig nem is volt egy cimborája sem, csak mi fogadtuk be a csapatba. Én nagyon jól el tudtam vele beszélgetni, de sokan nem értették meg őt. Számomra fontos lett, még ha nem is díjazom az öleléseit. Mosolyogva néztem, ahogy még mindig majdnem elsírja magát. (Tényleg könnyezett.) Majd belépett kedvenc tanárom, Sass boszi.
- Felelés lesz, mondjuk Berner jöhet is – a mondatokkal. – Hogy nem lepődöm meg ezen? Kikecmeregtem a táblához, és átnyújtottam a füzetemet. A boszi megszámolta, hogy pontosan 250 mondat lett-e, és amikor látta, hogy jól csináltam csak bólintott.
- Remélem tanult ebből valamit, most pedig jegyre oldja meg a feladatokat – intett a tábla felé. Egy négyessel túléltem a felelést, és az óra többi része eseménytelenül telt. A földrajz óráig.
- Újabb páros feladat jön. A következő órára – nézett rám – projektet kell össze állítani, olyan országokról, amiket eddig vettünk, és az osztálynak pár mondat alapján ki kell találnia, melyikről van szó. Ez egy kis játék. Minden páros három országot mutat be néhány információval, képekkel színesítve. Ha ugyanolyan lesz két prezentáció automatikusan egyes, érthető? Egy ország két dia. Az elsőre írni kell róla valamit, a másodikra egy képet kell illeszteni. Így értelemszerűen 6 dia lesz összesen a PowerPoint segítségével. Egyébként az előző feladatra szinte mindenki ötöst kapott, kivéve Bernerék párosát, akikét négyesre tudtam értékelni, Melina és Evelinét kettesre a sok csillám miatt. A két ikreké pedig egyes lett, hiszen csak ráírták, hogy: „… ország”. A mai óra anyaga… - itt már nem figyeltem a szavaira, hanem azon törtem a fejem, mikor fogok beszélni Szabival Ildikóról. Hú, az is hosszú menet lesz. Egy angol, és egy fizika után a portára ballagtam. Ám ott Sass Boszi fogadott.
- Ki lettek mosva a függönyök, és maga fogja felaggatni őket minden osztályban. Nem fogja összekeverni őket, mert egyformák. Viheti is őket, ott vannak a kosárban – mutatott a sarokba. Na, ne. Ezt direkt csinálja! Tudja, hogy alig tudok állni a duzzadt lábamon, és még másszak, nyújtózkodjak! A fogamat összeszorítva mentem a termek felé. Bementem az elöl lévő 12/A osztályba, és az ablakhoz húztam egy padot. Megfogtam a kék függönyök egyikét, és felkecmeregtem a székről az asztal tetejére. Még így is alig értem el. Elkezdtem nyújtózkodni, majd felcsíptetni az anyagot. Már meg voltam pár darabbal, amikor éreztem, hogy egyre jobban feszül a bokámnál. Nagy nehezen eljutottam a negyedéig, és le kellett szállnom a padról, hogy arrébb húzva folytathassam. Hogy fogom én ezt végig csinálni? Készültem lejönni az asztal tetejéről, amikor valaki a kezét nyújtotta.
- Ááá! – és hirtelen csak a csúszó lábaimat éreztem. Előre estem, és az előttem álló emberre zuhantam- pontosabban Lenire. Pár percig csak szorosan kapaszkodtam a vállába, nem értettem, mi történt. Azonban felnézve láttam, hogy ijedtemben Lenire estem a padról. A fiú alattam terült el, és aggódva tornyosultam fölé.
- Leni, jól vagy? Mondd, hogy minden rendben! – amikor nem mozdult, sikítoztam – Leni, Leni! – Majd enyhén pofozgatni kezdtem kisimult arcát.
- Az lenne a legjobb, ha nem kiabálnál a fülembe, Bigi! – vonta fel a szemöldökét. Hirtelen olyan megkönnyebbülés áradt szét bennem, hogy boldogan karoltam át a nyakánál.
- Most már fojtogatsz is? Bigi, hadd keljek fel a földről! – azzal próbálta összekapni magát, én még mindig szorosan öleltem. Amikor sikerült félig-meddig felállnia a padlóról, aggódva vizsgáltam át a szememmel.
- Ugye, jól vagy?
- Persze, kutya bajom. Ne félts annyira! Igaz, bevertem mindenem, de csak pár karcolást szereztem. Te hogy vagy? – fürkészett most ő.
- Még egyben vagyok, amint láthatod – válaszoltam.
- Fenét vagy rendben, Bigi! A bokádat túlerőltetted, már régen el kellett volna menned az orvoshoz. – oktatott ki, majd megragadta a kezemet, és leültetett.
- Gyere a hátamra! – fordult meg.
- Tessék? Biztos nem fogok felmenni a hátadra – akadékoskodtam, de ezzel nem foglalkozva, közelebb húzott magához, majd felvett a hátára. Szorosan átkaroltam újból, és kimentünk a teremből. A közelségétől vörös volt a fejem színe, és a szívem egyre hevesebben vert. Miért sikerül lenyűgöznie folyton? Mintha csak az életem múlna rajta, úgy csimpaszkodtam rá. Mikor felértünk az első emeletre, a suli orvos rendelőjéhez vitt. Bekopogott, majd miután kiszóltak, hogy szabad, bebaktattunk a helységbe. Az asztalnál ott ült a védőnő.
- Miben segíthetek? – érdeklődött, és odajött az ágyhoz, amire Leni letett.
- Vizsgálja meg a lábát, kérem – válaszolta padtársam. Leni kiment, a védőnő meg kikötözte a bokámat, és alaposan megvizsgálta.
- Hamarabb kellett volna jönnie, a bokáját pihentetnie kell. Két hétre kiírom az iskolából, és feljegyzem az egyik kenőcs nevét, amit szerezzen be egy gyógyszertárból – utasított. Megvártam, amíg végez, majd megköszönve kijöttem a rendelőből. Nem számítottam, hogy Leni kint fog ülni- rám várva. De ott volt, és hozzám sietett, amint kiléptem.
- Na, mit mondott?
- Felírt egy kenőcsöt, és ki lettem írva holnapra és két hétre.
- Miért nem akartál eljönni ide? Olyan felelőtlen vagy! – rovott meg.
- Egyáltalán miért érdekel, hogy mi van a lábammal? Hisz utálsz, nem? – jutott eszembe a reggeli beszélgetésünk.
- Tessék? Honnan veszel ilyen hülyeséget?
- Azt mondtad, bajos vagyok, és nem jövünk ki.
- Elsőnek felidegesítettél, de mindig megnevetettél valahogyan. Valóban bajos vagy, ám egyre könnyebben kezelem az ilyen szituációkat. Már nem vagy olyan idegesítő, sőt, már megszoktam. Hozzá tartozik a minden napjaimhoz.
- A minden napjaidhoz? – hitetlenkedtem.
- Aha. Vállalom az őrangyal szerepét, ez bizony minden napi munka – vigyorgott. Nekem meg egy kő esett le a szívemről.
- Akkor a barátom vagy? Jó barátok vagyunk?
- Tessék? Ööö… ha akarod, akkor mondhatod így is… - gondolkozás nélkül a nyakába ugrottam. Mire felfogtam, mit csinálok paprikavörös lettem.
- Izé, bocsi, csak örülök, hogy jól kijövünk – engedtem el a nyakát.
- Hobbid lett a fojtogatás? – incselkedett.
- Tényleg elviselhetetlen vagy, még szerencse, hogy elvisellek. Viszont vannak jó pillanataid, és ezt vedd dicséretnek, tőlem nagy szó – vágtam vissza- - Még a függönyöket fel kell tennem!
- Majd én megcsinálom, oké?
- Ilyet nem kérhetek.
- Tudtommal bármit kérhetsz, mert az alkut még te nyerted régen. – Így egy órát még maradtunk, amíg felaggatta a függönyöket, addig én ültem. Már nem csak a lábam fájt, mire végeztünk, hanem a hasam is. Sokat viccelődtünk közben, ezért még hálás is vagyok Sass Boszinak. (Ez is megéltem, hogy hálálkodok neki? Csak Anett meg ne tudja ezt a délutánt, és minden rendben lesz.) Haza érve elmeséltem anyunak a napomat, aki érdeklődve hallgatta.
- Neked milyen volt a munkád? – érdeklődtem én is.
- A szalonban találkoztam egy velem, egykorú hölggyel, Szabinával. Nagyon kedves, és sokat beszélgettünk. Meghívtam egy vacsorára, csak még az időpontot nem egyeztetük, de jó barátnők lettünk.
- Ez remek, anya! Örülök, ha barátkozol. – Anya csak mosolygott. – Ha netán egy nap szerelmes lennél, akkor annak is örülök. Csak, hogy tudd. Azt szeretném, ha boldog lennél. – Erről nagyon nem szoktunk beszélni, de anya fiatal, és bármikor újrakezdheti egy férfival, én ebben támogatni fogom. Megfogta a kezemet, gyengéd tekintettel nézett rám, visszamosolyogtam.
- Köszönöm – suttogta. Átöleltem, majd felmentem a szobámba. A kipárnázott párkányomon ülve belekezdtem egy szövegbe: „Igaz barátok” címmel. Ez nem csak Lenit takarja (Mármint ő nem barát, hanem több, de most olyan viszonyban vagyunk, ami elégedettséggel tölt el.), hanem Lilit, aki már kiskorom óta a legjobb barátnőm, Ildikót, akivel rögtön szimpatizáltam, és megtaláltam a közös hangot, Kornélt, akivel mindig nevetek, Martint, akivel szeretek komolyabban beszélgetni. Ők mind fontosak számomra, és tudom, bármikor számíthatok rájuk. Barátok márpedig mindenkinek kellenek. Amikor ezzel végeztem újra gyönyörködtem a Kornéltól kapott képben, amin én és Leni voltunk. A festményt az íróasztalomra támasztottam, így bármikor rápillanthatok.
Október 1., szerda
2013. október 13., vasárnap | 1:02 | 8 comments
Dagadt lábbal keltem. Anya erősködött, hogy ezzel orvoshoz kell fordulni, de
megmakacsoltam magamat. A cipőbe a vastag kötéssel alig bírtam belegyömöszölni,
végül csak sikerült. Ma csak egyszerűen az elől lévő tincseimet fontam be, a
többit szabadon lógott a vállamon. Egy sárga hosszú ujjút választottam, fehér
vászonnadrággal. A buszon most állnom kellett, mert épphogy elértem. Már
megszoktam a zsúfoltságot, de alig bírtam a lábamon állni, plusz a hely is
kicsi volt. Egy éles kanyarnál egy kövérebb utas véletlenül pedig a lábujjaimra
lépett, és felvisítottam. Leni hirtelen bukkant fel a busz hátuljából, majd
odalökdösődött hozzám.
- Hangos vagy! Tényleg nekem kell mindenhol rólad gondoskodnom? – Azzal fél karjával átölelt, és elválasztott a kövérebb utastól, védve a további balesetektől. Az arcom forrósodott, és már a lábam sajgásáról is megfeledkeztem.
- Köszönöm – néztem fel rá.
- Tényleg bajos vagy- azonban szavai élét elvette öblös nevetése. Beleborzongtam a látványba.
- Hálás vagyok azért, hogy tegnap is megvédtél, de nem kellett volna behúznod Kornélnak – már a név hallatán szorosabban fogta a vállam.
- Megérdemelte, kezdett túllépni a határokon – ezzel le is tudta a témát. A busz megállt a suli előtt, és Leni maga előtt tolva szállt le róla. Amikor leléptünk, hangosan felszisszentem a fájdalomtól, ami a lábamba hasított.
- Jól vagy? – vonta fel a szemöldökét padtársam, akinek szemébe hullott fekete haja. Bólintottam, majd Leni a fülhallgatóját bedugva a fülébe elsétált. A lányok már az épület előtt vártak, és kíváncsian meredtek rám új fejleményekre számítva. Elmeséltem a buszos történetet, majd így szóltam:
- Mi ez a furcsa viselkedés? – mutattam Ildikóra. Mintha nem is itt járna. a kérdésemre kipirult, és lesütötte a szemét. Lili csak mosolygott.
- Miről maradtam le, lányok?
- Randizni fogok egy fiúval – nyögte ki Ildikó.
- Tessék? Kivel, mikor, hogyan? – hüledeztem.
- Khm… Szabival – majd még vörösebb lett, értetlen arcomat látva folytatta:
- Múlt héten mondta, hogy próbáljunk, mint a banda gitárosai, de előtte elvisz enni valahová. Azt hiszem, ezt nevezik randinak, nemde? – Mikor felfogtam a dolgokat, megöleltem Ildit, majd Lili is csatlakozott.
- De jó, érezd remekül magad! Most pedig mondd el a részleteket! – Kifejtette, hogy az egyik utolsó óra után ment oda a padjához, és kerekperec elhívta, majd gyorsan elslisszolt.
- Ez nem ér! Leköröztél! Leni és köztem mindig alakulnak a dolgok, de nem jutunk soha egyről a kettőre, sőt mi több, azt sem tudom, mit érez.
- Hát, hétfőn azt mondta, hogy szakíthattok mindketten, csak sajna összekaptatok akkor…- tanakodott Lili.
- És tetszik Szabi? Mit gondolsz róla? – fordultam Ildikóhoz. Elhúzta a száját.
- Egész aranyos. Viszont folyton rajta lóg a két Lin, most akkor nem jár egyikükkel sem? – Na, erre nem tudtunk mit mondani. Minden szünetet együtt töltenek, és a két klón egész szép. Ha elviseli őket, akkor az nem azért van, mert jár valamelyikükkel? Más különben miért fecsérelné az idejét két idegesítő lányra, amikor szinte bárkivel együtt lehetne? Összenéztünk Lilivel.
- Ne aggódj, ha elhívott, akkor te érdekled, nem igaz? Más különben miért akarna elvinni valahová, ha csak egyszerű próbát tervez? Nem értjük, miért van a két Linnel, de ne aggódj, jó? – ezt csak azért mondtam, mert elterveztem, hogy kicsit beszélgetek Szabival. Ildikó megnyugodva sóhajtott, Lilivel újból összenéztünk. Mi lesz ebből? Mire beértünk a terembe, Kornél már az asztalánál ült. Hátramentem hozzá, de éreztem Leni kísérő tekintetét, annak ellenére, hogy Anett neki magyarázott.
- Szia! – Köszöntem neki.
- Épp én is oda akartam menni hozzád, kimegyünk az udvarra sétálni? – Csak bólintottam.
- Nagyon sajnálom a viselkedésemet. Tegnap túlzásokba estem, nagyon kedvellek, és rosszul esett, hogy te meg pont őt szereted. Végül is nem a legrosszabb eshetőség, kész megvédeni, ha kell, ezért nem gyűlölöm, hanem csak utálom. – erre felnevettem – Meg akartam próbálni veled újra, de ezek szerint nekünk csak pár napunk volt közös, és örülök, hogy megpróbáltuk ezt a járást. Aznap boldog voltam, és jól sikerült a randink, ha azt annak lehet nevezni. Neked sose volt az – nézett rám elkomorodva. Összeszorult a torkom.
- Az randinak számít, hisz együtt voltunk, még ha nem is éreztem úgy irántad, mint te. Sajnálom, hogy így történtek a dolgok, hogy szakítottunk, maradhatunk barátok? – néztem fel kék szemébe. Elmosolyodva bólintott.
- Persze, csak tarthassam veled a kapcsolatot, ám a puszi marad az arcodra, ez a kikötésem – elnevettem magam. Odatartottam az orcám, és nyomott rá egy baráti puszit. Utána becsöngetésig beszélgettünk általánosabb dolgokról, és jól szórakoztunk. Remélem, megbír birkózni az érzelmeivel. Angol óra után (szódolgozatot írtunk) Kornél odahívott a padjához:
- Tessék, ez a tied – nyomta a kezembe a festett képet, amin én és Leni vagyunk rajta. Ma is elámultam a kép élethűségén, és átöleltem Kornélt.
- Köszönöm – válaszoltam. Mielőtt bárki láthatta volna, milyen képet dédelgetek, a táskámba tettem. Mi lett volna, ha Anett észreveszi? Amikor visszafordultam volna a lányokhoz, valaki hátulról átölelt. Visszanézve Martint láttam magam előtt.
- Annyira örülök, hogy újra kibékültél Kornéllal! – Ölelt magához jó hosszan. Egyre közelebb a hónaljához, ahol büdös izzadságszag fogadott, de kezdtem megszokni. Rámosolyogtam Martinra, aki csak nem akart elengedni, így átkarolt vállal mentünk oda a lányokhoz. Segítségkérő pillantásokat lövelltem Lilire, és Ildikóra, de csak a nevetésüket palástolták.
- Ó, összejöttél a nagyon Király Martinnal? – űzött Anett viccet Martin nevéből. ( Király volt a vezetékneve.)
- Inkább figyelj a saját kapcsolatodra! Leni, tudod, hogy a barátnőd miről csevegett az elmúlt percekben? – szólalt fel Luca, és mindenki a padtársam felé nézett. Ám Leni csak most húzta ki a füléből a fülhallgatót, és Anett teljesen kiakadt.
- Nem is figyelsz rám, közben zenét hallgatsz? Válaszolj Leni, most meg hová mész? Még beszélek! – Ugyanis közben felállt és lazán kisétált a teremből. Martin még mindig a vállamat fogta, és míg nem figyelt odamentem Lucához, aki talpig kék ruhában díszelgett, kontyos hajjal. Megöleltem, mert tényleg mindig megvéd Anett elöl, ha jelen van. Ellökött magától kérdő pillantással:
- Azért ennyire nem kell hálálkodni – elfordult, de láttam az arcán, hogy mosolyog. Talán lehetnénk barátnők is.
Az órák gyorsan elteltek, de mindenből feladtak egy csomó házit. Amikor a folyosókon sétáltunk a barátaimmal, egyre jobban lemaradtam. A lábam valahogy nem akar gyógyulni.
- El kéne menned vele az orvoshoz megnézetni, nem? – fordult hátra Lili aggodalmas arccal. Csak ráztam a fejemet:
- Biztos nem komoly, csak kificamodott, de mindjárt begyógyul- - A többiek tanácstalanul néztek, tudták, hogy nem győzhetnek meg az ellenkezőjéről. Tisztában voltam vele, hogy el kéne mennem tényleg egy rendelőbe, de végül is mi baja lehet a lábamnak egy kis sérüléstől? Majd helyre jön… Miután elköszöntünk Ildiéktől, Lili elkísért a portára, majd ő az emeletre tartott tovább, ugyanis képzőművészet- szakköre lesz, mint minden szerdán szokott lenni.
- Ma az aula padlóját sepred, és mosod fel – tartotta felém a takarítónő a szükséges eszközöket. Olyan ciki takarítani, miközben a tanulók mind hazafelé igyekeznek! Már fél órája belekezdtem a munkába, amikor Sass tartott felém.
- Hol van a kétszáz mondatot, amit le kellett írnod mára? – fürkészett közelről. A táskámból előhalásztam a füzetet, és odanyújtottam. Kirántotta a kezemből, olvasni kezdte az ismétlődő sorokat.
- Én azt mondtam, hogy azt írja le: „Ezentúl példás magatartást produkálok.” Erre maga mit csinál? Azt jegyzetelte: „Ezentúl mindig példás magatartást produkálok.” A mindig szó nem kell bele, nem fogadom el a mondatokat! Holnapra körmölje újra, kétszázötvenszer – vigyorodott el, ami szerintem inkább vicsorra hasonlított. A füzetet visszadobta nekem, majd a pillantása a lábamon állapodott meg, a kötésnél. Ennél a pillantásnál még inkább „vigyorogni” kezdett. Sarkon fordult, én meg hitetlenkedve bámultam utána. Mégis mit követtem el, hogy ennyire utál? Tegnap három órán át írtam azokat a mondatokat megállás nélkül! Sírhatnékom támadt, de visszatartottam. Nem adom meg azt az örömöt neki, hogy kudarcot vallok. Miután befejeztem az aula takarítását, Lili órájának is vége lett. Boldogan bukdácsolt le a lépcsőről, és elújságolta, milyen hamar eltelt az idő. Hát, ja, én is így vettem észre, annyira élveztem a takarítást. Pff. Még nagyobb gyulladásban volt a lábam, és alig bírtam felbicegni a buszra. Miután Lili kiáradozta magát, hogy milyen jól telt a szakkör (tájképfestés volt a feladat), elmeséltem barátnőmnek, mi történt az aulában.
- Tényleg? – kerekedett el Lili szeme a mondandóm végére. - Miért pikkel rád ennyire? – ezt a témát veséztük ki, míg hazaértünk. Anya akkora már visszament dolgozni, mire otthon voltam. Gyorsan megtanultam holnapra (matek és földrajz is lesz, te szent ég!), majd megsétáltattam Bubót, és vettem neki egy új gumicsontot, amivel játszhat, amikor éppen kevesebbet érek rá. Később neki ültem Sass Boszi feladatának. Írja meg ő, tudja mennyi idő? Ráadásul plusz ötven? Hah. Igazságtalan az élet. Este hétre végeztem is, és írtam egy rövid verset a bosziról, ami elég viccesre sikeredett. Anya borogatta a lábamat, megkente valami kenőccsel, de nem igazán használt. Jó éjt puszit adott a fejem búbjára, és aggódva kiment a szobából. A lábam fájós állapota nagyon kiakasztotta szegényt.
- Hangos vagy! Tényleg nekem kell mindenhol rólad gondoskodnom? – Azzal fél karjával átölelt, és elválasztott a kövérebb utastól, védve a további balesetektől. Az arcom forrósodott, és már a lábam sajgásáról is megfeledkeztem.
- Köszönöm – néztem fel rá.
- Tényleg bajos vagy- azonban szavai élét elvette öblös nevetése. Beleborzongtam a látványba.
- Hálás vagyok azért, hogy tegnap is megvédtél, de nem kellett volna behúznod Kornélnak – már a név hallatán szorosabban fogta a vállam.
- Megérdemelte, kezdett túllépni a határokon – ezzel le is tudta a témát. A busz megállt a suli előtt, és Leni maga előtt tolva szállt le róla. Amikor leléptünk, hangosan felszisszentem a fájdalomtól, ami a lábamba hasított.
- Jól vagy? – vonta fel a szemöldökét padtársam, akinek szemébe hullott fekete haja. Bólintottam, majd Leni a fülhallgatóját bedugva a fülébe elsétált. A lányok már az épület előtt vártak, és kíváncsian meredtek rám új fejleményekre számítva. Elmeséltem a buszos történetet, majd így szóltam:
- Mi ez a furcsa viselkedés? – mutattam Ildikóra. Mintha nem is itt járna. a kérdésemre kipirult, és lesütötte a szemét. Lili csak mosolygott.
- Miről maradtam le, lányok?
- Randizni fogok egy fiúval – nyögte ki Ildikó.
- Tessék? Kivel, mikor, hogyan? – hüledeztem.
- Khm… Szabival – majd még vörösebb lett, értetlen arcomat látva folytatta:
- Múlt héten mondta, hogy próbáljunk, mint a banda gitárosai, de előtte elvisz enni valahová. Azt hiszem, ezt nevezik randinak, nemde? – Mikor felfogtam a dolgokat, megöleltem Ildit, majd Lili is csatlakozott.
- De jó, érezd remekül magad! Most pedig mondd el a részleteket! – Kifejtette, hogy az egyik utolsó óra után ment oda a padjához, és kerekperec elhívta, majd gyorsan elslisszolt.
- Ez nem ér! Leköröztél! Leni és köztem mindig alakulnak a dolgok, de nem jutunk soha egyről a kettőre, sőt mi több, azt sem tudom, mit érez.
- Hát, hétfőn azt mondta, hogy szakíthattok mindketten, csak sajna összekaptatok akkor…- tanakodott Lili.
- És tetszik Szabi? Mit gondolsz róla? – fordultam Ildikóhoz. Elhúzta a száját.
- Egész aranyos. Viszont folyton rajta lóg a két Lin, most akkor nem jár egyikükkel sem? – Na, erre nem tudtunk mit mondani. Minden szünetet együtt töltenek, és a két klón egész szép. Ha elviseli őket, akkor az nem azért van, mert jár valamelyikükkel? Más különben miért fecsérelné az idejét két idegesítő lányra, amikor szinte bárkivel együtt lehetne? Összenéztünk Lilivel.
- Ne aggódj, ha elhívott, akkor te érdekled, nem igaz? Más különben miért akarna elvinni valahová, ha csak egyszerű próbát tervez? Nem értjük, miért van a két Linnel, de ne aggódj, jó? – ezt csak azért mondtam, mert elterveztem, hogy kicsit beszélgetek Szabival. Ildikó megnyugodva sóhajtott, Lilivel újból összenéztünk. Mi lesz ebből? Mire beértünk a terembe, Kornél már az asztalánál ült. Hátramentem hozzá, de éreztem Leni kísérő tekintetét, annak ellenére, hogy Anett neki magyarázott.
- Szia! – Köszöntem neki.
- Épp én is oda akartam menni hozzád, kimegyünk az udvarra sétálni? – Csak bólintottam.
- Nagyon sajnálom a viselkedésemet. Tegnap túlzásokba estem, nagyon kedvellek, és rosszul esett, hogy te meg pont őt szereted. Végül is nem a legrosszabb eshetőség, kész megvédeni, ha kell, ezért nem gyűlölöm, hanem csak utálom. – erre felnevettem – Meg akartam próbálni veled újra, de ezek szerint nekünk csak pár napunk volt közös, és örülök, hogy megpróbáltuk ezt a járást. Aznap boldog voltam, és jól sikerült a randink, ha azt annak lehet nevezni. Neked sose volt az – nézett rám elkomorodva. Összeszorult a torkom.
- Az randinak számít, hisz együtt voltunk, még ha nem is éreztem úgy irántad, mint te. Sajnálom, hogy így történtek a dolgok, hogy szakítottunk, maradhatunk barátok? – néztem fel kék szemébe. Elmosolyodva bólintott.
- Persze, csak tarthassam veled a kapcsolatot, ám a puszi marad az arcodra, ez a kikötésem – elnevettem magam. Odatartottam az orcám, és nyomott rá egy baráti puszit. Utána becsöngetésig beszélgettünk általánosabb dolgokról, és jól szórakoztunk. Remélem, megbír birkózni az érzelmeivel. Angol óra után (szódolgozatot írtunk) Kornél odahívott a padjához:
- Tessék, ez a tied – nyomta a kezembe a festett képet, amin én és Leni vagyunk rajta. Ma is elámultam a kép élethűségén, és átöleltem Kornélt.
- Köszönöm – válaszoltam. Mielőtt bárki láthatta volna, milyen képet dédelgetek, a táskámba tettem. Mi lett volna, ha Anett észreveszi? Amikor visszafordultam volna a lányokhoz, valaki hátulról átölelt. Visszanézve Martint láttam magam előtt.
- Annyira örülök, hogy újra kibékültél Kornéllal! – Ölelt magához jó hosszan. Egyre közelebb a hónaljához, ahol büdös izzadságszag fogadott, de kezdtem megszokni. Rámosolyogtam Martinra, aki csak nem akart elengedni, így átkarolt vállal mentünk oda a lányokhoz. Segítségkérő pillantásokat lövelltem Lilire, és Ildikóra, de csak a nevetésüket palástolták.
- Ó, összejöttél a nagyon Király Martinnal? – űzött Anett viccet Martin nevéből. ( Király volt a vezetékneve.)
- Inkább figyelj a saját kapcsolatodra! Leni, tudod, hogy a barátnőd miről csevegett az elmúlt percekben? – szólalt fel Luca, és mindenki a padtársam felé nézett. Ám Leni csak most húzta ki a füléből a fülhallgatót, és Anett teljesen kiakadt.
- Nem is figyelsz rám, közben zenét hallgatsz? Válaszolj Leni, most meg hová mész? Még beszélek! – Ugyanis közben felállt és lazán kisétált a teremből. Martin még mindig a vállamat fogta, és míg nem figyelt odamentem Lucához, aki talpig kék ruhában díszelgett, kontyos hajjal. Megöleltem, mert tényleg mindig megvéd Anett elöl, ha jelen van. Ellökött magától kérdő pillantással:
- Azért ennyire nem kell hálálkodni – elfordult, de láttam az arcán, hogy mosolyog. Talán lehetnénk barátnők is.
Az órák gyorsan elteltek, de mindenből feladtak egy csomó házit. Amikor a folyosókon sétáltunk a barátaimmal, egyre jobban lemaradtam. A lábam valahogy nem akar gyógyulni.
- El kéne menned vele az orvoshoz megnézetni, nem? – fordult hátra Lili aggodalmas arccal. Csak ráztam a fejemet:
- Biztos nem komoly, csak kificamodott, de mindjárt begyógyul- - A többiek tanácstalanul néztek, tudták, hogy nem győzhetnek meg az ellenkezőjéről. Tisztában voltam vele, hogy el kéne mennem tényleg egy rendelőbe, de végül is mi baja lehet a lábamnak egy kis sérüléstől? Majd helyre jön… Miután elköszöntünk Ildiéktől, Lili elkísért a portára, majd ő az emeletre tartott tovább, ugyanis képzőművészet- szakköre lesz, mint minden szerdán szokott lenni.
- Ma az aula padlóját sepred, és mosod fel – tartotta felém a takarítónő a szükséges eszközöket. Olyan ciki takarítani, miközben a tanulók mind hazafelé igyekeznek! Már fél órája belekezdtem a munkába, amikor Sass tartott felém.
- Hol van a kétszáz mondatot, amit le kellett írnod mára? – fürkészett közelről. A táskámból előhalásztam a füzetet, és odanyújtottam. Kirántotta a kezemből, olvasni kezdte az ismétlődő sorokat.
- Én azt mondtam, hogy azt írja le: „Ezentúl példás magatartást produkálok.” Erre maga mit csinál? Azt jegyzetelte: „Ezentúl mindig példás magatartást produkálok.” A mindig szó nem kell bele, nem fogadom el a mondatokat! Holnapra körmölje újra, kétszázötvenszer – vigyorodott el, ami szerintem inkább vicsorra hasonlított. A füzetet visszadobta nekem, majd a pillantása a lábamon állapodott meg, a kötésnél. Ennél a pillantásnál még inkább „vigyorogni” kezdett. Sarkon fordult, én meg hitetlenkedve bámultam utána. Mégis mit követtem el, hogy ennyire utál? Tegnap három órán át írtam azokat a mondatokat megállás nélkül! Sírhatnékom támadt, de visszatartottam. Nem adom meg azt az örömöt neki, hogy kudarcot vallok. Miután befejeztem az aula takarítását, Lili órájának is vége lett. Boldogan bukdácsolt le a lépcsőről, és elújságolta, milyen hamar eltelt az idő. Hát, ja, én is így vettem észre, annyira élveztem a takarítást. Pff. Még nagyobb gyulladásban volt a lábam, és alig bírtam felbicegni a buszra. Miután Lili kiáradozta magát, hogy milyen jól telt a szakkör (tájképfestés volt a feladat), elmeséltem barátnőmnek, mi történt az aulában.
- Tényleg? – kerekedett el Lili szeme a mondandóm végére. - Miért pikkel rád ennyire? – ezt a témát veséztük ki, míg hazaértünk. Anya akkora már visszament dolgozni, mire otthon voltam. Gyorsan megtanultam holnapra (matek és földrajz is lesz, te szent ég!), majd megsétáltattam Bubót, és vettem neki egy új gumicsontot, amivel játszhat, amikor éppen kevesebbet érek rá. Később neki ültem Sass Boszi feladatának. Írja meg ő, tudja mennyi idő? Ráadásul plusz ötven? Hah. Igazságtalan az élet. Este hétre végeztem is, és írtam egy rövid verset a bosziról, ami elég viccesre sikeredett. Anya borogatta a lábamat, megkente valami kenőccsel, de nem igazán használt. Jó éjt puszit adott a fejem búbjára, és aggódva kiment a szobából. A lábam fájós állapota nagyon kiakasztotta szegényt.
Szeptember 30., kedd
2013. szeptember 22., vasárnap | 6:11 | 14 comments
Reggel hatalmas karikákkal, és halálsápadtsággal keltem. Amikor anya bejött, hátrahőkölt a látványomtól.
- Jól vagy, kicsim? – fogta meg a kezem. Majd a homlokomra téve az ujjait, megállapította, hogy hőemelkedésem van.
- Így ma nem mész iskolába.
- Jól vagyok anya. Muszáj mennem – azzal elkezdtem készülődni a sulira. A kapucnit a fejemre húztam, és úgy ballagtam a buszmegállóba. Miután felszálltam, Leni direkt más mellé ült le, nehogy oda mehessek hozzá. A „szerzeményes” füzetembe írtam a Megérdemelt könnyeket:
„a szívem csendben megszakad,
Könnyeim lassan elapadnak…”
Amire feleszméltem, már ott voltunk a sulinál. Lassan bicegtem, a lábamra még most sem tudtam annyira ráállni, de ezt igyekeztem nem mutatni. Amikor beértem a terembe, a lányok gyorsan odajöttek hozzám.
- Veled meg mi történt? Mi ez a kinézet? Mi történt? – aggodalmaskodott Lili, amíg Ildikó segített megtartani a vállamnál. Nagyon szégyelltem a tegnap történteket, de mindent elmeséltem a legjobb barátnőimnek. Minden érzésemet, minden gondolatomról beszámoltam. A lányok sokszor elképedtek, és máskor rosszallóan néztek.
- Hogy tehetted ezt Kornéllal? Miért nem tudtad türtőztetni magad Leni közelében? Az a nyavalyás nem érdemel meg téged, és jár valakivel, még ha nem is szereti. Csalódtam benned, te nem ilyen lány vagy! Beszélned kell a barátoddal, most rögtön. Megyek, megnézem, hogy megjötte- e már – azzal Lili visszament a terembe. Ránéztem Ildire.
- Te mit gondolsz?
- Nem helyeslem ezt a viselkedést, de nem foglak leoltani. Magadtól is bánod eléggé. Ez egy botlás volt, de ma ki tudod javítani. Rendezd ezt a dolgot – mosolygott rám. Átöleltem, majd kiléptünk a szertárból. A falnál már ott állt Kornél, és a földet pásztázta.
- Beszélhetnénk? – kérdeztem. Kornél csak szó nélkül elindult a folyosón, és csatlakoztam hozzá.
- Miről van szó? Lili nagyon ideges volt. Te is furcsa vagy, mi történt? – szegezte nekem a dolgokat.
- Nézd, Kornél… az általánosban nem volt egy barátom se Lilin kívül. Most, kilencedikben, pedig több is lett. Talán meg sem érdemlem a barátságotokat, vagyis a tiédet biztos nem. Te vagy az első legjobb fiúbarátom. Figyelsz rám, és érdekel, hogy mi van velem. Nagyon hálás vagyok. Főleg akkor voltam a leghálásabb, amikor bevállaltad az áljárást. Ez szép gesztus volt tőled, pont erre volt szükségem. Hogy Leni miattam bosszankodjon. Utána azért mondtam, hogy ne csak játsszuk meg, mert úgy éreztem kihasznállak, és pocsék haver vagyok. Azt akartam, hogy boldog legyél, mindig éreztem, hogy neked többet jelentek barátságnál. Így akartam visszafizetni a kedvességedet, amivel tartoztam. Megérdemeltél egy esélyt. Nagyon jó veled lógni, és várom a sulin kívüli találkozókat. De nekem ez csak baráti, neked több. Azonban időközben rájöttem, hogy szerelmes vagyok valakibe. Annyira szerettem volna, hogy te legyél az a valaki!– itt lesütöttem a szemem. Feszült csend állt be, így folytattam:
- Küzdöttem az érzéseim ellen, próbáltalak megcsókolni téged, de nem tudtam erőltetni a dolgokat. Magamnak sem tudok már hazudni – mondandóm végére legördültek az első könnycseppjeim.
- Leni az a személy, ugye? – tette fel a kérdést. Csak sírva bólintottam. Kézen fogott, és megfordultunk. Visszamentünk a terembe, és a padjához vezetett. Elővette a festményét, és felém fordította. Lerogytam Szabi székére. A képen én voltam háttal a padomnál ülve, és Lenivel veszekszek rajta. Nagyon élethű volt.
- Te már az első nap óta sejted, amikor én még nem is tudtam, hogy mit érzek? - ugyanis ezt a képet az első napkor kezdte el rajzolni.
- Igen, elég nyilvánvaló volt – mondta gúnyosan. - Miért mindig nekem kell alul maradni? Miért ő tetszik, amikor én vagyok melletted, ő meg olyan bunkón viselkedik? - Jogos kérdés. Odahajolt hozzám, az suttogva, hogy próbáljuk meg újra.
- Sajnálom, nagyon sajnálom – azzal fel akartam állni, de megfogta a kezemet.
- Honnan tudhatnád, hogy nem működne? Alig pár napja vagyunk együtt – győzködött, vészesen közelítve. Hirtelen egy kéz felrántott a székről, és Kornél reccsenő orrának a hangja hallatszott. A szám elé kaptam a kezem. Leni megütötte Kornélt. Miattam. Mert Kornél újra akarta kezdeni, ami után bevallottam neki a dolgokat, megbocsátott.
- Hagyd őt békén! Ami nem megy, azt ne erőltessük. Fogd fel, Bigi csak a barátod akar lenni, nem több – okította Leni fölé hajolva. Kornél elsőnek meglepődött, majd vissza akart vágni, de azt már nem engedtem. Mire feleszméltem, már a két fiú között álltam, és nem engedtem, hogy tovább fajuljanak a dolgok.
- Elég! Miattam nem éri meg küzdeni! Fejezzétek be, és higgadjatok le mindketten! Ne legyetek gyerekesek! – Már az egész osztály körénk gyűlt, de senki nem mozdult segítségért, kivéve két barátnőmet. Lili Kornélhoz beszélt, és Ildi meg Lenit győzködte, hogy nyugodjon meg. Mindkét fiú csak rám nézett, de én ekkor vettem észre az irodalomtanárt, aki az ajtóban vörös fejjel állt.
- Ti öten ott! Mars az igazgatóiba! A többiek egy pisszenés nélkül leülnek, és lássunk neki az órához! – mutatott Ildikóra, Lenire, rám, majd Liliékre. Mindenki szótlanul tette, amit a tanár parancsolt. A többiek elől mentek szótlanul, én meg lassan bicegtem. A sok járástól a lábam egyre jobban fájt, túlerőltetem. Barátnőim aggódva pillantottak rám, de nem merték otthagyni a fiúkat, akik feszülten méregették egymást.
Az igazgatóiban ülve hallgattuk Sass Klára Boszi asszonyság szónoklatát, de mindig csak engem méregetett.
- Berner Abigél, erről maga tehet? Micsoda bajkeverő! Ez a viselkedés hallatlan, majd én megnevelem magát! – záporoztak rám a mondatai, de én lesütve a szemem türelemmel hallgattam. Igaza volt, tényleg miattam történt minden – Lénárd, és Kornél beírást kaptok, a két lány csak segített, így ti négyen elmehettek – a barátnőim megálltak az ajtóban, nem akartak magamra hagyni a boszival. Csak intettem nekik, hogy nyugodtan menjenek, velem minden rendben lesz. A fiúk még mindig egymást méregetve léptek ki az igazgatóiból, de azért értetlen pillantásokkal csukták be az ajtót.
- Maga, Berner Abigél minden nap itt marad ezen a héten, és még jövő héten is segíteni fog a takarítóknak, holnapra kétszázszor leírja, hogy „Ezentúl példás magatartást produkálok”. Illetve még egy szaktanári figyelmeztetésben részesül, és még kegyes voltam. Most pedig menjen el, és szégyellje el magát – mutatott az ajtó felé. Szótlanul kisétáltam a teremből, és éppen szünet volt.
- Na, mi volt? – érdeklődtek egyszerre a barátnőim.
- Kiszabott rám néhány büntetést, de kibírom. – A többi órán nem történt semmi különös, a két fiú távolról kerülték egymást, és egyik sem állt velem szóba. Matekon leadtuk a föci házit a boszinak, aki csak szó nélkül elvette. (Kikapta a kezemből.) Utolsó óra után a történteket természetesen a rokona sem hagyta annyiban:
- Mégis mit képzelsz? Bajba sodrott az imádott Lenimet? Hagyd ki őt a piszkos ügyeidből! A végén még kicsapatod! Utoljára figyelmeztetlek: hagyd őt békén! Csak bajt hozol rá!- azzal sarkon fordult Anett, majd kicsörtetett az épületből a két Linnel. Ottmaradtam segíteni a takarítóknak, és a WC padlóját kellett feltörölnöm. Pfuj. (Szerencsére csak a lányokét.) Azonban hazaérve anyának elmeséltem a történteket, a tegnapit is beleértve. Ő is leszidott, de nem volt mérges, mert a suliban már eléggé bűnhődhettem. Megmasszíroztam a szobámba a bokám, de nagyon bepirosodott. Tegnap óta egyre jobban fájt. Este tanulás után befejeztem a „Megérdemelt könnyek” szövegét, és egy lassabb ritmust találtam ki hozzá, amivel kész is volt az új dal. Pénteken lesz az első próba az együttessel, és arra már volt pár számom. Érzéseimhez illően belefogtam az „Elvesztettelek” című dalba. Elég szomorú lett ez is, de már a dallama gyorsabb. Este 11-re be is befejeztem ezt az ötletet is, majd a mai eseményekre gondolva elaludtam.